Ó, azok a csodálatos
madarak – Telegdi Ágnes mesél magyar és dán madarakról vetítéssel és
madárhangokkal
Időpont: 2016. november 20. 10:00
Helyszín: Nyboder Skole C épület 310-312. termek, Øster Volgade 15, 1350 København
K
Telegdi Ágnes évek óta járja és
fotózza a természetet. Élményeiből, saját fotóival már számtalan könyve jelent
meg Ó, azok a csodálatos állatok sorozatban.
Koppenhágába érkezik, hogy velünk
is megossza madaras történeteit. Interaktív, meseolvasással egybekötött,
madárhangokkal kísért előadása közben megcsodálhatjuk remek fotóit is. A
különböző korú gyerekek számára két külön előadással is készül, először a
kisebbeknek tart egy rövidebb bemutatót, majd a nagyobbakkal már egy tartalmasabb
beszélgetést vezet, ismerteti megfigyeléseit, elárulja mit hallott a
magaslesről, mit látott az erdőben. A két előadás időtartama alatt és után kézműves
foglalkozáson lehet madáretetőt és más
madaras tárgyakat készíteni.
Program:
10:00 Kapunyitás
10:00-12:30 Kézműves foglalkozás
10:30-11:00 Csicsergő előadás (2-5 éves korosztály)
11:10-12:00 Fióka előadás (6-13 éves korosztály)
12:00 Dedikálás
Részvételi díj: 80 DKK/ gyermek, egyesületi tagoknak 40 DKK/gyermek.
Belépőjegyek csak elővételben válthatóak, bankszámlára történő
befizetéssel.Belépőjegyek csak
elővételben kaphatóak, bankszámlára történő befizetéssel:
Reg.nr. 9570 Kontonr. 11819699.
Az utalásnál egy nagy “S” betűt és a saját családnevet kell feltüntetni.
A befizetés után, a regisztráláshoz egy email-t kérünk a pulaicph@gmail.com
címre.
Jelentkezési határidő: április 15.Belépőjegyek csak elővételben kaphatóak,
bankszámlára történő befizetéssel:
Reg.nr. 9570 Kontonr. 11819699
Reg.nr. 9570 Kontonr. 11819699Regnr.
9570 Kontonr. 11819699
Az utalásnál egy nagy „T” betűt és a családnevet kell feltüntetni. A
befizetésről kérünk egy regisztrációs e-mailt a kmie.jelentkezes@gmail.com
címre a gyerekek nevével és életkorával.
Telegdi Ágnes könyvei előrendeléssel megvásárolhatók lesznek az őszi szünet után a honalpunkon keresztül.
További részletek: www.koppenhagaimagyariskola.blogspot.com
Jelentkezési határidő: 2016. november 13.
Belépőjegyek csak elővételben kaphatóak, bankszámlára történő befizetéssel:
Reg.nr. 9570 Kontonr. 11819699.
Az utalásnál egy nagy “S” betűt és a saját családnevet kell feltüntetni.
A befizetés után, a regisztráláshoz egy email-t kérünk a pulaicph@gmail.com
címre.
Jelentkezési határidő: április 15.Belépőjegyek csak elővételben kaphatóak,
bankszámlára történő befizetéssel:
Reg.nr. 9570 Kontonr. 11819699.
Az utalásnál egy nagy “S” betűt és a saját családnevet kell feltüntetni.
A befizetés után, a regisztráláshoz egy email-t kérünk a pulaicph@gmail.com
címre.
Jelentkezési határidő: április 15Belépőjegyek csak elővételben kaphatóak,

Jelentkezési határidő: április 15Belépőjegyek csak elővételben kaphatóak, bankszámlára
történő befizetéssel:
Reg.nr. 9570 Kontonr. 11819699.
Az utalásnál egy nagy “S” betűt és a saját családnevet kell feltüntetni.
A befizetés után, a regisztráláshoz egy email-t kérünk a pulaicph@gmail.com
címre.
Jelentkezési határidő: április 15.